Ezen a héten két változatot is készítettem, hogy mi is történt velem mostanság. Mind kettőt elvetettem, nem véletlenül. Lehet, hogy kellett a tegnapi csütörtök este, és a mai péntek reggel és délelőtt ahhoz, hogy megérjenek bennem a dolgok.
Kellett a vasárnap, kellett a hétfő, kellett a kedd és a szerda.
Kellett egy mély szerda, kellett egy beleszédülős keringő.

Kellettek nekem ezek ahhoz, hogy elfogadjam azt, amit a Teremtő most kínál. A boldog nyugalmat, hogy van kivel leéld az életedet.
Tiltakoztam az agyamban, nem hittem el, nem hittem magamban. De tegnap megtört az átok.
Megszorítottam a Sors jobbját, baljából pedig elvettem a jegyemet. A jegyemet, a boldogságba. Egy jegyet, amely csak páros utazásra jogosít fel, és csak oda. Vissza utat nem tartalmaz, nem tartalmazhat.
Ma megért bennem. Ma feladtam magamban a küzdést. A küszködést a jó ellen. Hiszek, akarok, szeretek, mert már mást úgysem tehetek. Ezt már egy életen át kell játszani, sőt még azon is túl.
19 évesen akarok. Akarok valakit, aki már az enyém. Akarom, az egész életemre.
A kutatás a végére ért. Kapkodtam jobbra, nyúltam balra. Élveztem a szabadságot, a választás és a lehetőségek sokféleségét.
Most letáborozom, önként és dalolva. 3 hét után. Nem sok, de sok mindenre elég. Lehorgonyzom és élvezem a szabadság végtelenségét. Egy nőben. A nőben. Libegőben.

Nem, ez csak látszólag ellentét. Sokkal nagyobb biztonságot és nyugalmat ad, hogy felfedezheted, kibonthatod. Látod ahogy általad alakul és te vele változol. Élvezed azt, hogy szabadon döntöttél, a szabadságért. Az igazi szabadságért.
És nem, nem furcsa. Végiggondoltam, végigrágtam ma sokszor. Álltam a Blahán, néztem a hullámzó tömeget. És megért bennem a gondolat: nem szabadság az, hogy buliban felcsípsz egy bulát, majd másnap reggel az ébredés után közlöd vele: drágám, megyek, hisz’ mi csak barátok maradhatunk…
Nem, nem ez a szabadság. Szerintem a szabadság az az, hogy van aki melletted áll, aki benned él, aki segít neked szárnyalni. Aki oda adja neked mindenét, és te, te gyarló, elfogadod. Elfogadod, visszaforgatod, és te is a teljes önmagadat neki adod. Egy életen át támogatjátok egymást, jóban, rosszban. Együtt élvezitek az igen csengését a templomban, együtt élitek át első gyermeketek sírását, együtt nézitek, ahogy kiröppennek sorban, hogy végleg együtt legyen a testetek majd egy kicsi, közös sírban.

Ez a szabadság.

A szerelmesen szabad választás szabadsága.

Nem, nem bánom. Nem bánok semmit, nem bánom ezt a döntést. Nem siratom a múltat. Örülök a jövőnek, ami elkezdődött, amiben már élek. Örülök, hogy szerethetek. Örülök, hogy akarhatok. Akarhatok egy álmot, egy álmot, amiben ébren élek. Örülök, hogy vele ébren álmodhatok. Örülök, hogy szerethetek. Örülök, hogy lassan be is tudom fogadni, hogy hagyom magam, hogy felnőttem. Felnőttem hozzá, magamhoz.
Vannak még gyengék, ó, hogyne lennének. De nem akadály. Végleg belekapaszkodom, és nem engedem már el. Együtt pörögve szédülünk a jövőbe.

Te, Én, Mi.

Érted, értem, értünk.